Összes oldalmegjelenítés

2012. október 7., vasárnap

Rózsák

Aki ismer, tudja , hogy szeretem a virágokat, de a rózsákat különösen.

 Egyik kollaganőm rózsaszínű rózsacsokrot vett, amivel együtt egy különös színű
rózsát kapott. Ezt átengedte nekem, amíg megörökítem.
 A rózsa halvány krém színű volt, amin főként az első szirom sorban
élénk lilásrózsaszín foltok tettek különlegessé.
 Oldal vagy alulnézetből láthatók leginkább ezek a
 vízfestékre hasonlító, élénk színű foltok.


 A rózsa itt már teljesen kinyílt. A belső szirmok szinte fehérré fakultak.
De ebben a megvilágításban is jól látható a különleges mintázata.
 A rózsaszín rózsák közül, ahogy nyíltak, volt egy, amelyiknek a szirommintája
különleges volt és asszimetrikusan nyíltak ki a szírmai.
 A szirmok tövénél pedig felfedezhető volt egyfajta zöld erezettség.
 Így ez a rózsa is fényképező gép elé került.
 Igyekeztem minden izgalmas részletét lencsevégre kapni.
 Ez a beállítás szomorkás lett.
Oldalsó megvilágításban.
A fény itt átszűrődik a szimokon.
 
A rózsa teljes pompájában, a fény felé fordítva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése