Összes oldalmegjelenítés

2011. december 21., szerda

Tűzzsonglőr csoport

Az adventi fények bővültek
a Hestia tűzzsonglőr csoport műsora idején.
Érdekes, látványos műsort adtak.
A csillagszórós rész különösen illett az adventi hangulathoz.

Bogdányi utca fényei

A Bogdányi utcát eddig kihagytam fotós kirándulásaimból, de
ezennel pótolom ezt a hiányosságomat.
Itt megtetszett a különös formájú kémény, ami jól rímel a
Fő téri templom tornyának sziluettjére.
Esti forgatag a Bogdányi utca elején, ahonnan már
látható a távolban a kivilágított karácsonyfa.

Gyertyagyújtás

Régóta terveztem, hogy egyszer részt veszek
a szentendrei gyertyagyújtáson.
Most végre ott voltam 2011-ben a 4. gyertya meggyújtásánál.
A Hold utcai óvodások kedves műsorát a rokonok,
barátok, városlakók és az advetni vásárban körülnézők
egyaránt láthatták, hallhatták.
A csengő gyermekhangok után
sor került mind a négy gyertya meggyújtásra.
Ez azt jelenti, hogy közvetlenül előttünk van az ünnep.
Ma lehullott az első hó.
Lehet, hogy mégis fehér karácsonyunk lesz?

Adventi este

Az előző esti képekhez kapcsolódok az alábbi fotókkal.
Olyan szép színes volt ez a pár gyertya, feltétlenül fotóra kívánkoztak.
Továbbá a Korona étterem ablaka, ahogy hivogatóan világít
a belső térben a lámpa, az ablakban tükröződik a Fő tér díszkivilágítása.
Új megközelítésben a díszkivilágítás.
Ez pedig az otthoni kivilágítás...

2011. december 11., vasárnap

Advent

Itt az advent. Remélhetőleg nemcsak a kirakati és a mindenhonnan felbukkanó díszekben...

Természetesen semmi kifogásom a dekoráció ellen, de azért nem ez a lényeg.
Ugyanakkor a színek, a fények, az illatok is részei az ünnepnek.
Ez az egyszerű betlehem igazán szép szimbólum.
Az esti fények is fokozzák a hangulatot.
 
 
 

2011. november 26., szombat

Advent közeledtével

Csütörtök délben megérkezett a Pilisből Szentendre karácsonyfája.
A tűzoltók szállították és segédkeztek a díszítésben is.
A fa még havas, jeges volt.
Már a jászol berendezése is készül.
Készüljünk mi is az Adventre!

Vadszőlő és kopott kapu

Lassan vége az ősznek. Ez a pár kép ezt személteti.
Már az ősz is a végét járja. A vadszőlő levelek lehullottak, elvesztették viaszos fényüket, ragyogó színpompájukat. De a kék bogyók még hamvasan színesítik a falat.

Meleg színek a hidegben

Előzőleg itt írtam a hidegről, ami a jelen évszaknak, hiába is szépítjük, velejárója, sőt mindjárt itt a tél. Lesz ez még rosszabb....
A hidegben sikerült felfedeznem egy helyet a Kucsera Ferenc utcában ahol már a színek is szívmelengetőek.
Az ajánlatuk is kecsegtető és színes minden tekintetben:
Futtában vagy ráérősen, de érdemes ide betérni...

A kerthelységet mostmár csak jegesmedvéknek, hókirálynőknek, jégszívűeknek ajánlom, de reméljük, hogy télre tavasz jön és akkor újból aktualitást nyer a hely:



Forró tea, forró csoki ...


Mostanában ez a hűvös, borongós idő átjárta az életemet is. Szenvedek ettől. Mindig szíven üt a hidegség, ridegség, szenvtelenség. MEGÉRTEK sok mindent, de talán más is megérthetné, hogy a keménység keménységet, a hidegség csak további hidegséget, ridegséget szül. 
De ilyenkor jön jól egy baráti társaság, egy-két süti, hmmm... vagy melegszendvics és egy hatalmas bögre jó forró tea vagy csoki! Igaz?
Pénteken volt alkalmam ezekre is. Ezt ajánlom mindenkinek!

2011. november 20., vasárnap

Varsó utcai fák és az őszi napfény


Budapesten a Varsó utca egy különleges ferde kis utcácska, ahol az évek és a villanyvezeték miatt sűrű vágások egész különlegessé alakították a fák ágait. Minden ősszel különös látvány, hogy felszínre bukkan a zöldből az ágak különleges formavilága. Sikerült épp jókor erre járnom, mindez még az aszfaltra is kivetült, én pedig megörökítettem.



Őszi színpompa


Egyik kedvenc témám az őszi falevelek fotózása. Ebből most nincs hiány és a csípős hideg, szárz idő különös színeket hív elő a levelekből.